Kerti munkák szeptemberben

oszi-kertAz ősz a tisztítás, ültetés és a téliesités időszaka a kertben. Rendbe rakjuk a kertet, ápoljuk a növényeket, megritkítjuk a lombhullatókat, felkészítjük kertünket a fagyos télre, és egyben előkészítjük növényeinket a tavaszra.

A veteményeskertben hozzá kell látni a kiürült ágyások kötött talajának felásásához. Arra kell törekednünk, hogy minél mélyebben lazítsuk fel a talajt a gyomok irtása, a csapadékvíz tárolása és a kedvező talajállapot céljából. A hantokat nem kell elegyengetni, a téli fagyok szétomlasztják a rögöket. Ha volt komposztálónk, akkor az ásással együtt jól tesszük, ha közben a szerves hulladékot is beleforgatjuk a talajba. Növényvédelmi szempontok miatt a lehullott, és esetleg fertőzött leveleket égessük el.

Füvesíteni október végéig érdemes, gyepszőnyeget telepíteni pedig a fagyok beálltáig lehet.

A kora tavasszal virágzó hagymás növényeket most ültessük ki (pl. jácint, tulipán, nárcisz, hóvirág). Ültethetjük a hagymákat ültető tálakba is, ami a hagymák megtalálását könnyíti meg. Az előkészített ágyásokba elvethetjük az áttelelő saláta és spenót magját. Ilyenkor lehet a gyümölcsfa csemeték, a szőlőoltványok, a díszfák és bokrok helyét kiválasztani, a növényeket elültetni. A hely meghatározásakor vegyük figyelembe, hogy a facsemetének kb. 120*120 cm-es, a bokornak pedig 70*70 cm-es területre lesz szüksége.

rhododendronHa vannak fagyérzékeny hagymás növényeink a kertben, akkor azok hagymáit az ősz folyamán fel kell szednünk (pl. kardvirág, frézia, liliomok), és szellős. A rózsatövet, fügét most érdemes földdel betakarni. Ugyanígy a rhododendronokat is, ezeket lehet falombbal vagy szalmával is betakarni, de mindenképpen védeni kell.

Szeptember közepén már lehet az almát és a körtét szüretelni. Szedés után azonnal tegyük hűvös helyre, pincébe.

A szobanövények a hűvös időben már tönkremehetnek, ezért az éjszakai fagyok beállta előtt helyezzük zárt térbe a növényeket. Mielőtt a lakásba vagy a télikertbe vinnénk, érdemes rovarirtóval kezelni, így megelőzzük azt, hogy az otthonunk megteljen rovarokkal.

Segítségre van szüksége? Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Hívjon a következő telefonszámon:

Molnár Katalin

06 20 946 7016